2. fejezet

A felmentősereg

Harry nagyon örült a hír hallatán. Azt azonban nem értette, miért nem értesítették előre. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Lupin felvázolta a helyzetet.

- Miért vagy úgy meglepődve, Harry? Hisz küldtünk egy baglyot még tegnap... Legalábbis George azt mondta, elküldi a baglyát...

- Ehm... - kezdte George - Tudod, Remus, Errol nem a gyorsaságáról híres...

- És nem is a megbízhatóságáról... - folytatta Fred

- De legalább elküldtük, nem? - fejezte be ikertestvére, most már vigyorogva.

- És mi volt abban a levélben? - kérdezte Harry, habár előre tudta a választ.

- Nézz körül, Harry. - mondta Tonks mosolyogva, miközben a pálcáját előrángatta talárja belső zsebéből - Szerinted mi volt benne?

- Csinálj valamit azzal a lámpával, Tonks... - cincogta Dedalus Diggle, de a szemét továbbra sem vette le Harryről.

- Reparo! - Az éjjelilámpa egy szempillantás alatt a helyére került, és még egy karcolás sem volt rajta látható.

- Hogy fogunk visszajutni a Grimmauld-térre? - Harry kérdése nem volt alaptalan. Mindanyian Hoppanálva jöttek, de ő még nem tud. Nem úgy, mint Luna...

- Jó a lérdés, Harry, nagyon jó... - Fred láthatóan már várta a kérdést, mert azonnal előhúzott egy kis zsákocskát a talárjából. - A legújabb találmányunk. A mobil hop-por, a Túra-tortúra! Nem kell hozzá kandalló, és le sem tudják nyomozni...

- Végre hasznukat is vettük az ikreknek, de Molly még mindig félti őket. - recsegte Mordon. Fred odaadta Harrynek a zsákot.

- Hogy megy a varázsviccbolt?

- Oh, nagyon jól - Kezdett bele George - Év végén majdnem az összes Roxfortos eljött, hogy vegyen néhány tüzijátzékot, és még Malfoy is benézett. Sokáig nem felejti el azt a napot, az biztos!

- Malfoy? Mit keresett ő ott? - lepődött meg Harry

- Hát, nem t'om... - vont vállat Fred - Talán sértegetni akart, de nem volt rá ideje...

- Miért, mi történt?

- Az akkor még kisérleti Túra-tortúra miatt elkerült valahová... Azt hiszem, valahol Szibériában van...

- Tudom, hogy ez a Malfoy egy görény, de ez akkor is kegyetlen húzás volt... - vélte Mordon. Harry akaratlanul is vigyorogni kezdett, ugyanis nagyon jól emlékezett a két évvel kotábbi esetre, amikor Barty Kupor Mordonnak álcázva magát Malfoyt egy pattogó görénnyé változtatta. Az igazi Mordon nem tudhatott az esetről, hisz' ő akkor a saját ládájában volt bezárva, ezért nem is értette Harry és az ikrek reakcióját. Ők ugyanis már a hasukat fogták a nevetéstől, de az aurort nem is érdekelte ez igazán.

- Harry, lassan indulni kéne... - Tonks az eget páztázta, hogy keresse a gyanús mozgásokat.

- Igen... Hogy is működik ez az izé? - George rögtön segített.

- Egyszerű: rászórod a pálcád hegyére, és kimondod a helyet. Nézd! - George elővette a pálcáját, és rámutatott vele testvérére. - Grimmauld tér tizenkettő! - mondta, miközben egy kevés port rászórt a pálcájára, és Fred eltűnt. - Még így is működik. Na, tessék, most te jössz... majd mi elvisszük a csomagjaidat.

Harry elővette a pálcáját, rászórta a hegyére a port, mejd jól érthetően kimondta: Grimmauld tér tizenkettő! - A hatás furcsa volt. Nem kezdett őrült sebességgel pörögni, de igen gyorsan kezdett repülni. Látta maga előtt az autók, járókelők sokaságát, és egyre gyorsabban és gyorsabban repült. A táj már csak kivehetetlen foltokban látszódott, a repülés hirtelen megállt. Harry arra számított, hogy elesik, de ehelyett pár centivel a föld fölött lebegett. Lassan leszált a földre, és magában gratulált az ikreknek, hogy ilyen jó védőbűbályt raktak a találmányukra.

- Harry, ó, Harry! - Mrs Weasley jól ismert hangja csandült a fülében, és mire a hang irányába fordult volna, már a nyakában is volt a nő. - Annyira aggódtam, mi lesz, ha nem jól sül el Fredék találmánya... Nem is tudtam volna, mit... - A mondatot azonban nem fejezte be, mert sürgősen le kellett szidnia Mundungus Fletchert, aki - szokásához híven - pipázott.

- Dung, hányszor mondjam még, itt ne pöfékelj! Ha el akarod rontani a tüdődet, azt ne itt csináld!

- Szia, Harry - mondta Mundungus rá se hederítve az asszonyra. - Hogy telik a nyár? Várod már az iskolát?

- Szia, kösz, jól... - Ekkor azonban felharsant egy velőtrázó ordítás. Harry rögtön felismerte: Sirius édesanyját hallja, aki egy életnagyságú portrén maradt meg a hallban.

- Mocskos csőcselék, gaz bitangok, véretek árulói! - Ekkor egy hangos csattanás, és a hang elhallgatott. Mrs Weasley azonban boldogan szaladt vissza, és örömmel kiáltotta:

- Végre sikerült! Lejött ez az átkozott portré! - Mikor Harry bement a szobába, ott találta Hagridot, akinek a keze véres volt, de szemmel láthatóan örült.

- Szervusz, Harry! Látom, épségben megjöttél.

- Szia! Hogy sikerült leszedni? - Harry emlékezett, hogy a múlt évben még mindenki sopánkodott, hogy erősen a falhoz ragadt a kép. Meg is látszott Hagridon, hogy keményen küzdött.

- Nehéz munka volt, de aztán rájöttem a nyitjára... Nem ragasztóoldó kell ide, hanem a két kéz ereje. Egyszerűen megfogtam, és lerángattam a falról. Na jók, nem volt olyan egyszerű... - Hagrid a véres kezét egyszerűen beletörölte a függönybe, ami eddig a festményt takarta.

Ekkor Harry meglátta Ront és Hermionét lerohanni a lépcsőn. A lány úgy megölelte, hogy Harry egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett.

- Harry! De jó, hogy itt vagy! Errol még nem tért vissza, attól tartottunk, hogy nem ért el hozzád az üzenet...

- De, amint látom, minden oké. - Ron mosolyogva üdvözölte barátját, amikor visszaérkezett George, Lupin, Tonks, Dedalus Diggle és Mordon Harry holmiaival, és Errollal.

- Bolond egy bagoly ez, én megmondtam előre... - Hallotta Harry Dumbledore hangját a háta mögül.

- Dumbledore professzor! - Harry most már valóban örült. Ezek szerint idén nem fogja hanyagolni őt az igazgató.

- Szervusz, Harry, már vártalak. Van egy-két jóhírem a számodra. - Dumbledore mosolya hosszú szakálla mögött is jól kivehető volt. - Sok hírem van számodra, de előbb pakolj le.

- Jaj, igen, máris... - segített Mrs. Weasley, és egy locomotor mortis-sal felvitte Harry holmiját az emeletre, ugyanabba a szobába, amelyikben a múlt évben voltak Ronnal. Az ajtó szemben volt azzal, amelyikbe most Hermione ment be, és Harry meglátta Ginnyt, Ron hugát. A lány kisírt szemekkel pillantott ki az ajtón, és Hermione már be is csukta.

- Mi történt Ginnyvel? - kérdezte Rontól, amikor elkezdték a hejükre rakosgatni a ládákat.

- Nem t'om... - vont vállat a barátja - pár napja kapott egy baglyot, azóta ki sem jön a szobából, és még a vacsorát is föl kell neki hozni... Hermione azt mondta, ne zavarjuk, majd jobban lesz. Nem hinném, hogy nagy a baj, talán csak... Áá!

Két hangos durranás hallatszott, és megjelent Ron előtt Fred és George.

- Mikor hagyjátok már ezt végre abba? Tavaj egész nyáron ezt csináltátok! - torkolta le ikerbáttyjait Ron.

- Ne haragudj, Roni perfi, igyekszünk jó kisfiúk maradni. - Fred viccén még Harry is nevetni kezdett, de Ron morgása jobb belátásra bírta.

- Ez nem igaz, már megint kezdik... meg kell mondanom Dumbledore-nak, hogy nem volt jó ötlet Percyt csinálni belőlem... - Ez az utóbbi mondat felkeltette Harryben a figyelmet.

- Tényleg, hol van Percy? - Harry jól emlékezett, a múlt évben a szemüveges Weasley fiú annyira megsértődött szüleire és Dumbledore-ra, hogy még a karácsonyi pulcsiját is visszaküldte.

- Visszajött közénk. Kikönyörgött apánál még egy esélyt, és most a minisztériumban dolgozik. Még mindíg Caramel embere, de már ő is kezd észhez térni.

A szobába ekkor benyitott Hermione, és rögtön felkeltette a figyelmét a nevető ikerpár. Mivel azok háttal voltak neki, nem látták, hogy bejött a lány.

- Most vihogjatok! - kiáltotta, és egy óriási tockost nyomott le George-nak. Fred - ha lehetett - még jobban nevetett, de testvére már nem találta ezt olyan viccesnek. Megjátszott sértődöttséggel ránézett Hermionéra, és felé ugrott. A lány sikoltott egyet, elvesztette az egyensúját és a leült a földre, de George hihetetlenül pontos időérzékenységével a lány előtt két centivel dehoppanált. Fred sem volt rest, követte ikertestvérét.

- Így vicceljen velük az ember... - Tápászkodott föl a földről Hermione.

- Mióta vagy velük ennyire jóban? - kérdezte Harry, mert nem ilyennek ismerte a lányt.

- Beindult a majma, azért. - a választ Rontól kapta meg, aki elégedetten nyugtázta, hogy sikerült Hermionét egy kicsit felbosszantani.

- Nem majom, hanem Em-A-Jé-O-Em! Már hivatalosan is működik, és már negyven tagja van! Persze veletek együtt... - Hermione boldognak látszott. Örült, hogy nincs egyedül az ideáival, és egyre több varázsló és boszorkány gondolja úgy, hogy a házimanók igenis érző lények, és nem szeretnek rabszolgasorban élni.

- Harry, készen vagyunk, gyere le! - hallatszott Mrs Weasley hangja a földszintről.

- Na, végre, egész héten ezt vártam... - Ron hangja izgatott volt, és ezt Harry nem tudta mire vélni.

- Mire készültök?

- Meglátod, Harry, mindjárt meglátod...

Mikor leértek, Harrynek még a lélegzete is elált. Előtte ált a fél Rend, és egy óriási, piros szalag függött az asztal felett, és nagy betűkkel hirdette:

Harry Potter,

a Black-ház

új tulajdonosa