Vader fia Első fejezet. - Lázálom Leia nem mozdult el mellőle egy percre sem. Beszélt hozzá, hol megnyugtatóan, hol kétségbeesetten. Luke miért kellett? Miért jöttél? Hogy megmentsen téged, Hant és Csubit válaszolta meg Leia saját kérdését. "Luke csapda!" De a fiú nem hallotta, teste verejtékben úszott, egész úton értelmetlen hangfoszlányok hagyták el az ajkát. Főleg amióta Mon Mothma parancsára nem adhattak neki semmilyen szert, ami segített volna legyőzni a seblázat és fájdalmat, amivel küzdött. Leia aggódva nézte a láztól hol piros, hol halálsápadt arcot. A szemek fáradhatatlanul mozogtak a szemhéjjak alatt. Sötét, világos, sötét, világos, hangos monoton dobolás. A szíve ütemesen verte a ritmust a fény és a sötét táncához. Luke zuhant, mint már annyiszor, felülről a sötétség nyúlt le érte, alul a semmi várta. Zuhant, és a reaktorakna falainak fénye hol felvillant, hol kialudt. Fény- a Tattoo-k fényei. Sötét- Owen és Beru szenes teste a homokban. Fény- Ben kunyhója, "Ez az apádé volt". Sötét- A vörös penge átszeli az öreg Ben testét. Az apádé volt. Apámé! Fény- Leia csókja a Hoth hidegében, forróság. Sötét – Han fájdalma, amely átszelte a Galaxist, hogy rátaláljon. "Nézz magadba Luke tudod, hogy igaz!" "Neeem." A zuhanás újrakezdődött, mintha soha nem akarna véget érni. Leia szemei felpattantak, amikor újra felhangzott immáron sokadszor a kétségbeesett, fájdalmas üvöltés. Lassan fáradt mozdulatokkal kicserélte a borogatást. Ez volt a maximum, amit Lukért tehetett. Aztán leült és nézte az arcát. Igaz lehet? Hogyan? Miért? Az egésznek semmi értelme se volt. "Mit csinált veled Vader?" Kérdezte csendben. Luke egyszerre hűvöset érzett, kellemes, lágyan simogatót. Valaki van itt, vele együtt zuhan. Én itt vagyok veled Luke. "Nem. Hagyj engem." Vader. Ezt tisztán hallotta. "Vader! Apám!" Volt apja, magas, sötét, hatalmas Erő birtokosa a leggyűlöltebb ellensége, de az apja volt. Egyszerre olyan hirtelen, ahogy egy gyertyaláng kihuny a viharban, a zuhanás abbamaradt. "Leia!" Kapaszkodj Luke, maradj velem. Szorítsd a hideg csöveket. "Apa, ne kérlek..... Ben! Hol vagy....? Leia, ő az Apám!" Leia,...Leia,...segíts. "V-v-vader az Apám." "Csss – hallgass Luke. Pihenj." Suttogta egy édes hang. Itt vannak. Tudják. Már ők is tudják, hogy Vader fia vagy. Leia gyűlölte Vadert. De mennyire! Eszébe jutott a kín, a szűnni nem akaró fájdalom, amit a Halálcsillagon Vader a körmei alá fecskendezett. Ha rágondolt ma is görcsbe rándultak az ujjai. Lehet ez itt a fia? Annak a lénynek a vére folyik az ereiben, aki kiirtotta a Köztársaság összes Jedijét? Emberek millióit ölte meg. Köztük az Ő apját. Milyen szenvtelenül meredt rá a fekete maszk alatt, amikor az Alderaan apró jégtüskékké és porrá vált a szemei előtt. Minden elpusztult, amit szeretett. Leia szemébe könnyek gyűltek. A gyűlölet könnyei. Luke most már ült az ágyon a szemei nyitva, a semmibe bámult meredten. Leia mögött megszólalt egy hűvös ismerős női hang "Leia, ez nem lehet véletlen. Most már harmadszor hallottad." Egy kicsi de határozott kéz fogta meg erősen a vállát. "Hagyd, hogy elvégezzük a tesztet." Nem kellett volna hozzá az engedélye, de Leia könyörgött, hogy ne tegyék. Nem akarta tudni. Kellett egy kis remény, hogy Luke csak félrebeszél. Vader elvette tőle mindenét, és ha ez itt a fia... Leia bólintott és felállt az ágy mellől. Fájt a jobb keze, minden ujja külön-külön és együtt. A bőre lángolt a homlokáról lecsúszott a hűvös valami. Karmok fogták meg a bal kezét és húzni kezdték. "Nem, nem, ne vágjátok le." Hideg fém ért a bőréhez. Pánik. "Leia!" Meg kellett szabadulnia a fémtől, de nem látott semmit csak a sötétet. Nem volt keze, de mégis kinyúlt és ellökte magától az idegen tárgyat. Éles csattanást hallott. Leia nem segített, nem volt ott, erős karok ragadták meg, még mindig nem látott tisztán, sötét alakok állták körül fölé hajoltak. Leia tudja. Hasított a tudatába. Gyűlöl érte, mint ahogy te gyűlölöd magad, csak erősebben. "Apám,...segíííííts! "Luke?" Az ő hangja volt, az ő hangja visszhangzott az elméjében. Vader figyel. Hallgatja. Neem! Hagyj békén. Emdí rögzíteni próbálta a kart, hogy a vérmintát könnyedén levehesse "Siess Emdí, ne kínozd sokáig." Leia aggodalmasan nézte ahogy kiül a pánik Luke arcára. A következő pillanatban Emdí a falnak csapódott... Leia ijedten nézett Luke-ra, aki eltorzult arccal nézett abba az irányba, ahol 2-1-B az előbb állt. A fiú ilyen transzállapotban nem látthatta a droidot, habár a szeme nyitva volt. Mon Mothma őröket hívott a szobába. "Fogják le, amíg vért veszünk tőle." Hangja, hideg volt és Leia mintha egy csepp undort hallott volna benne. "Megvizsgáljuk és aztán a tanács elé visszük az ügyet. Ha feltevésünk beigazolódik, akkor rengeteg, megválaszolatlan kérdés fog felmerülni Skywalkerrel kapcsolatban." Aztán sarkon fordult és az őrökkel együtt elhagyta a szobát kezében a mintával. Leia visszaült a helyére. Vader fia hatalmas vörös szemekkel nézett fel a plafonra. A karjait lekötözték az ágy oldalához. Igen, Luke igazat mondott. Ha másért nem, akkor a szérumok miatt, amiket a vénájába pumpáltak. A teszt eredménye nem volt kérdéses. De mégis hátha rosszul tudja. Hátha hazugság az egész. Becsukta a szemét és ismét a Halálcsillagon volt, a fájdalom az ujjaiból a karjain át a fejébe hasított, mintha tőrt döftek volna a halántékába, azután a korbács végigszántotta a gerincét. Közben a Sith maszkját nézte, mert nem nézhetett mást, a szemeit nem csukatta be, akkor elvesztette volna a kapcsolatot a valósággal. Ezért a maszkra és a Sith Lord feje fölött levő sarokra koncentrált. Ez a kép úgy beleivódott az emlékeibe, hogy még most, három év után is gyakran kísértette éjszakánként. Elképzelte Luke arcát a maszk mögött. Vajon mennyit örökölt az apjától? A szemeit? A szája vonalát? A hajlamait? A lány szomorúan végigsimította a forró arcot. Az ártatlanság mintája lehetne a szőke kusza haj, az égkék szemek, a kedves kis orr - egy gyermek arca. Habár az utóbbi három év őt is megviselte, és a gyermeki arcra rávésődött a holtak végső fájdalma, aminek szemtanúja volt. Luke arca nem keményedett meg a harcok során, mint ahogy az övé sem. Felnézett az ágy feletti ablakra, szörnyen nézett ki. A haja kibomlott, idegesítően a szemébe hullott néhány tincs. Odakinn az ablakon túl volt az egyetlen ember, akit ez komolyan érdekelt volna, karbon-tömbbe fagyva hevert valahol, mint egy tárgy. "Remélem élsz még Han." Él, tudta hogy így van, ha meghalt volna azt érezte volna. Szerette azt a férfit, a kemény csempészt, akit "csak a pénz érdekelt". Leia most először amióta eljöttek a Bespinről elmosolyodott. Mennyire szerette azt a modortalan, szőröstalpú, űrkalózt. Mély nyugalom öntötte el, amikor rá és a kétlábú szőnyegre gondolt. Még így is a távolból, Han biztos pontnak látszott, valakinek, aki az, aminek látszik. Nem úgy, mint ez a fiú itt előtte. Aki eközben elaludt.